Számomra ez a világ attól lesz egyenlőbb és befogadóbb, ha minél több olyan szerveződés, tér, folyamat jön létre, ahol a legszegényebbek is egyenrangúan vesznek részt a társadalom alakításában. 

A Westin St. Francis hotel vendégeinek az arcára bizonnyal kiült a döbbenet, mikor néhány éve San Franciscóban egy magát vendégnek álcázó nő elkiáltotta magát a recepciós pultnál: „Várj, édes...! Ez a hotel bojkott alatt van!” A hall hirtelen megtelt a hotel dolgozóival, zenészekkel és meleg jogi aktivistákkal, akik dalra fakadva és táncra perdülve biztatták a San Francisco-i melegfesztiválra özönlő turistákat, hogy nagy ívben kerüljék ezt a hotelláncot. A több millió dolláros bevétellel rendelkező cég ugyanis a dolgozók egészségbiztosításán akart spórolni, a havi több száz dolláros költséget a munkavállalókra terhelve. A bojkottra szólító dolgozók egy Lady Gaga számot dolgoztak át a Brass Liberation Orchestra kíséretében.

A flashmob egy egyszeri „figyelemfelkeltő” akció is lehetett volna, ahogy az gyakran lenni szokott. De ebben az esetben nem így történt. A zenés-táncos előadás egy hosszabb, a UNITE HERE szakszervezet és az LMBT közösség együttműködésére építő kampány része volt. A meleg vendégek hatalmas piacot jelentenek a hotelek számára többek között a különböző melegfesztiválok miatt, így a szállók dollármilliókat költenek arra, hogy ezt a vendégkört magukhoz csalogassák. Az LMBT közösség vásárlóerejéből kovácsolt magának hatalmat ez a szakszervezet, amely a meleg közösséggel együttműködésben újabb és újabb jogokat és kedvezményeket harcol ki olyan hotelláncok dolgozói számára, mint a Hyatt vagy a Le Méridien, többek között a támogatott egészségbiztosítást, a nyugdíjhozzájárulást és a béremelést.

Ez a művészeti elemeket hordozó akció remekül ötvözi azokat a szempontokat, melyek miatt egy projekt valódi társadalomformáló erővel bírhat, és amiket a Katalizátor-díj zsűritagjaként is szem előtt fogok tartani. Egyrészt a flashmob időzítése és helyzete miatt is húsbavágó volt: a bojkottra való felhívás a milliós látogatottságú 2010-es San Francisco-i melegfesztivál előtt ment ki, dollármilliós veszteséggel fenyegetve a cégtulajdonosokat, ráadásul a hotel halljában zajlott, egyértelművé téve, melyik szálloda a hunyó, de azt is, hogy itt a dolgozók sem viccelnek. Továbbá, noha a videó viszonylag nagy népszerűségnek örvendett a Youtube-on, nem a probléma szemléltetése volt a célja. A – mára már kiüresedett – „szemléletformáláson” túl az akció nemcsak hogy a valódi döntéshozókat célozta, hanem az LMBT közösség stratégiai együttműködésével komolyan sarokba is szorította őket.

Szintén fontos, hogy az akciónak maguk a dolgozók is aktív szereplői voltak. Nem valaki mások (tehetősek, értelmiségiek) képviselték az érdekeiket helyettük, hanem ők maguk is a folyamat alakítóivá váltak, tudással, önbizalommal, társadalmi és kulturális tőkével gazdagodtak, amennyiben felvállalták azt a nehéz döntést, hogy nyíltan felléptek a saját munkahelyük ellen. Mindemellett az akció szép példája annak, ahogy a közép-, illetve a felső középosztály – ez esetben az LMBT közösség tagjai – hatalmukat az alsóbb társadalmi osztályok javára fordítják.

A bojkottra való felhívás továbbá nem lett pusztába kiáltott szó, hisz megvoltak a maga szervezeti keretei: a szakszervezet és az LMBT közösség koalíciója egyrészt a munkásmozgalom küzdelmeit tette fenntarthatóbbá, másrészt a szakszervezet jelenléte védelmet is biztosított az akcióban résztvevő munkások számára. Az aktivisták pedig valódi rendszerszintű megoldásokra törekedtek: a koalíció révén annyi hatalomra tettek szert, hogy egész hotelláncokat tudtak végül térdre kényszeríteni. Az pedig, hogy mindez az LMBT közösség és a munkásmozgalom, két több millió fős, és mégis elnyomott csoport összefogásából született meg, stratégiai üzenetet hordoz az emberi jogok érvényesítéséért folyó küzdelemben.

Munkám során és aktivistaként is ezeknek a szempontoknak a megvalósítására törekszem. Hét éve dolgozom emberi jogi civil szervezeteknél - jelenleg a Minority Rights Group és a Társaság a Szabadságjogokért szervezeteknél, illetve aktivistaként A Város Mindenkié csoportnál -, régóta fontos szempont számomra az érintettek bevonása az érdekérvényesítésbe. Számomra ez a világ attól lesz egyenlőbb és befogadóbb, ha minél több olyan szerveződés, tér, folyamat jön létre, ahol a legszegényebbek is egyenrangúan vesznek részt a társadalom alakításában. Szeretnék minél több olyan szervezetet látni Magyarországon és a régióban, amely széles közösségi bázissal rendelkezik, és amelyben az érdekvédő tevékenységen keresztül a jogsértések elszenvedői is tudást, hatalmat, és kapcsolati tőkét halmoznak fel. Kulturális antropológusként és közösségszervezőként élvezem, amikor a megszokottól eltérő társadalmi közegben mozoghatok, szeretem, ahogy elsajátítjuk egymás nyelvét, létrehozunk egy közös tudáshalmazt, és együtt cselekszünk. Célom, hogy minél több olyan kezdeményezésben vegyek részt, ahol a társadalmi változásért folyó munkát a társadalmi csoportok minél szélesebb körű bevonásával, közösen hajtjuk végre. Ezért örültem különösen a tranzit.hu felkérésének, ahol ezt most művészekkel próbálhatom ki.