Katalizátor-díj

És azért hulltok ki majd mind az emlékezet rostáján
s kimaradtok az egymásbafogózó kezek acélgyürüjéből,
mint ahogy kimaradtunk mi a ti szavatokból,
fületekből és szemetekből,
amik ezerszer hallják-látják:

mert elfelejtettétek az embert
s ezerfájdalmú zokogását.

Justus Pál: Ítélkezés némely költőkön (1928)

 Van-e elkötelezett művészet – s ha nincs, hogyan? Amikor 1928. szeptemberében Kassák Lajos elindította Munka című folyóiratát, a beköszöntőben igyekezett világossá tenni művészi–aktivista hitvallását. „Mikor ennek a lapnak írását és kiadását elhatároztuk – írja Kassák –, tudatában voltunk annak, hogy egy szociális cselekedet elvégzésére vállalkozunk. Nem mint szakpolitikusok tömörültünk a lap köré, az élet más területein vagyunk szakemberek, mint alkotó művészek, pedagógusok, technikusok és társadalomkritikusok akarunk munkálkodni. (…) S ha lapunk hasábjain nem is csinálunk napi politikát, munkásságunk konstruktív jellegével tiltakozunk minden frázis ellen s tanújelét próbáljuk adni annak, hogy egy új fejlődés kezdeti stádiumába érkeztünk el, amelynek minden területén számolnunk kell a hétköznapok realitásával. (…)

Nem verset írunk magáért a versért, nem szobrokat faragunk magáért a szoborért és házakat sem magáért a házépítés stílusáért építünk. Magunkból, a szociális ember érzés- és gondolatvilágából emeljük ki alkotásunk lényegét, verseinkből ember szól az emberhez, házainkat ember építi ember részére. (…) Ahhoz, hogy a munkásság szocialista politikát csinálhasson, meg kell ismerkednie az élet sokoldalúságával. (…) A Munka pártfrakcióktól és pénzcsoportoktól független szocialista orgánum. Szerkesztőinek egyénenkint nincsenek politikai aspirációi. Azért létesült, hogy hasábjain helyet adhasson a társadalmi fejlődést szolgáló, az ember szocialista gondolatait és érzéseit kiszélesítő és elmélyítő kultúr- és civilizációs produktumoknak és politikai észrevételeknek”.

E szövegből világosan kitetszik a program: a politikához való viszony a maga direkt formájában nem sokat ér, ha nem előzi meg a mindennapi élet valóságából táplálkozó folytonos reflexió. Ezért határolja el magát Kassák a l’art pour l’art eszméjétől, s egy olyan művészi megnyilatkozás mellett teszi le a garast, amely képes az élet formálására, alakítására. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a politikailag rendkívül tudatos avantgardizmus, legalábbis célkitűzései szintjén, a lehető legtávolabb áll a polgári magaskultúra zárt, XIX. századi eszméjétől. Kassák az elkötelezettség garanciáját azonban nem bízta a véletlenre, hanem munkája, munkássága szerves részévé tette a pedagógia éthoszát. A pedagógiát, azt a formatív erőt állította társadalmi aktivitása centrumába, mely a művészetről való gondolkodás során alakítja az egyéniséget, az ízlést és a (valamely) csoporthoz tartozás tudatát. Ahhoz azonban, hogy higgyünk abban, hogy az alulról szerveződő kisebb-nagyobb csoportosulások képesek hatást kifejteni, szükségünk van arra is, amit jobb híján úgy szoktunk nevezni: empowerment. Arra utal ez a kifejezés, hogyan lesz a tehetetlen, a hatalom sáncain kívül élő emberekből olyan társadalmi erőforrás, kollektíva, mely hatni képes.

Jóllehet – számtalan oknál fogva – ma már nem dolgozom aktivistaként, ám pedagógusként (egyetemi oktatóként és szakkollégiumi tanárként) nem tartok, nem tarthatok mást szem előtt, minthogy a művészetre fogékony hallgatóimmal és szakkollégiumi barátaimmal társadalmi értelemben is hatni képes egyéneket és csoportot formáljunk. Ebből a szempontból megítélésem szerint az első számú pedagógiai feladat ma Magyarországon, hogy a szocializációnk során megtanult tehetetlenséget hatni képes politikai tetté formáljuk. Egyúttal azt is tudatosítani illik, hogy a művészet – bármit is értsünk e szó alatt – nem pusztán a szabadidő eltöltésének szórakoztató polgári formája, hanem kommunikációs alakzat, mely kifejezheti az empowerment lényegét és célját. S ahogy Sartre fogalmaz az elkötelezettség (engagement) fogalmával kapcsolatban: „minden kimondott szavammal egy kissé jobban elkötelezem magam a világban, s egyidejűleg egy kissé inkább kiemelkedem belőle, hiszen túllépek rajta a jövő irányában”.

A többi néma csend.