A 
St.Auby Tamás
– Hordozható I2 Múzeum –
A Pop Art, a Conceptual Art és az Akcionizmus
Magyarországon a 60-as években.
(1956 – 1976)
Újságíró: - Beszéljen, kérem, a 60-as évekről.
Timothy Leary: - Aki emlékszik a 60-as évekre, az nem volt ott.
(…) What is certain is the need to re-evaluate the entire legacy of our recent past, and we could do no better than start with the forgotten, neglected, suppressed, distorted and disrupted cultures of Central and East Europe.
(Henry Meyric Hughes. London, October 1999.)
http://www.aspectspositions.org/essays/hughes.html
A II. világháború után a választási csalással hatalomra jutott moszkoviták által összeeszkábált magyar alkotmány – miként a szovjet blokk többi alkotmánya is – a szocializmus, majd a kommunizmus felépítését a proletárdiktatúra intézményének létrehozásával alapozta meg. A magántulajdon állami tulajdonba vételét követően a proletár diktatúra kiiktatta vagy gátolta mindazokat és mindazt, ami a rabszolgatartók, az arisztokrácia és a polgárság restaurációs érdekeit szolgálta vagy szolgálni látszott. Tehát ezen osztályok tényleges vagy vélt reprezentánsait és kollaboránsaikat – akik a háborút követő első években nem menekültek el az országból – titkos vagy kirakatperekkel likvidálták, a nácikat, a trockistákat, az anarchistákat, a homoszexuálisokat, a munkakerülő cigányokat, az elmebetegeket, a máskéntgondolkodókat elkülönítették: börtönökben, koncentrációs munkatáborokban, kitelepítéssel és elmegyógyintézetekben zárták el a jogi egyenlőség, a gazdasági testvériség és a kulturális szabadság gyakorlásától, s hogy az önellentmondó államélet komplett legyen: a teljes lakosságot ellenzékiként – így magát a munkásságot és a parasztságot is gyanusítottként – állandó megfélemlítés és megfigyelés alatt tartotta a gigantikus, nemzetközi spiclihálózatot működtető, militarista-merkantilista hatalmi tébolyban szenvedő kommunista párt – egészen az 1956-ban kitört forradalomig, majd az annak leverését követő véres megtorlástól – amely újabb, többszázezres menekülthullámot váltott ki – 1989-ig, a szovjet birodalom jogi-gazdasági-kulturális rendszerét fenntartók teljes kapitulációjáig.
Természetesen ebben a pusztító és halálosan unalmas szisztémában sem halt el az autonóm módon, ugyanakkor kontextusfüggően működő imagináció, amely a mindenkori és mindenfajta fennálló meghaladására, azaz egy utópikus esztétikai alternatíva aktualizálására irányul.
A korai avangardizmus ajánlatai egyre inkább feler?södtek, tömegesen és világméretekben jelentek meg, s a 60-as években az esztétikai/mentális akkumuláció elérte a kritikus tömeget: a Pop art, a Conceptual art és az Akcionizmus az ikonoklaszta hagyomány mutációja lett. Ennek egyfel?l nemzetközi aktualitása, másfel?l genealógikus következményjellege szükségképpen a globális valóság része volt, tehát – miként a represszív-toleráns, polgári demokráciákban, akként a represszív-intoleráns, szocialista demokráciákban – Csehszlovákiában, Jugoszláviában, a Szovjetunióban, Lengyelországban stb. és Magyarországon is megjelent. Az, hogy a romantikus-depressziós, központosított giccs-kultúrpolitika nem ismert rá benne az eredeti ideológiájának megfelelő, azzal aktuálisan adekvát művészetére, a megújított szocialista realizmusra, s hogy külön művészeti cenzúrát és titkosrendőrséget működtetett az – egyébként valóban a CIA által is támogatott – “imperialista kulturális fellazító aknamunka” felszámolására, az az apparatcsikok szükségszerű elbürokratizálódását, korrumpálódottságát és elhülyülését bizonyította.
1956-ban meghalt Pollock, aktualizálódott az antipólus: a pop, a tett (Tat), a képzet (Idee).
A mutáció első jelei Magyarországon az 50-es évek végén, a 60-as évek elején: konkrét- és elektronikus zene, pop-közeli költészet; a 60-as évek derekától: pop-behatású és konceptuális képzőművészet, ill. költészet, intermedialitás és nem-művészet-művészet, happeningek, akciók, flux-concertek, akció-színház, akció-zene, majd mail-art, rock’n’roll, film-filmek, nem-k? színház, Neo Szocialista Realizmus stb. (1976 tájékán lezárult a korszak: jött a Punk, a New Wave, a Neue Wilde, a Neo Geo, a Bad art, az Appropriation art s a Post-modern torzó-komplexitás, és végre telít?dtek, majd kiürültek a véges számú variációk: megszűntek a monomániás irányzatok. Meghalt az Igazság, éljen az Igazság!)
“(…) Az 1960-as években az inkoherensek, a dadaisták, a futuristák, a szürrealisták, a szituácionisták stb. előkészítésével kitört a beuysi értelemben vett marxista esztétikai forradalom: az ikonolátrikus művészek és intézményes támogatóik magántulajdonát képző művészeti termelő eszközöket magához ragadta az öntudatra ébredt ikonoklaszta publikum, és saját, közvetlen igényei szerint átstrukturálva a kollektív művészeti termelés folyamatát, célját és disztribúcióját a mű árújellege megszünt, s ennek helyére az univerzális létminimum járadék követelése lépett. Bár azóta az ikonolátrikus ellenforradalom szükségszerűen visszanyerte a tudat hamisságában és a piac valóságában a nem végképp lerombolt állásait, az intermediális új-szövetség üzenete már nem felejtődhet el. (…)” (Anna Stomosis: Intermedia and Interaction, 2000)
A Hatvanas évek – Új törekvések a magyar képzőművészetben címmel 1991-ben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett böhöm kiállítás, majd az Aspektusok/Pozíciók – Művészet Közép-Európában 1949 és 1999 című mégböhömebb nemzetközi kiálllítás 1999-ben a bécsi Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wienben és 2000-ben a Kortárs Művészeti Múzeum - Ludwig Múzeum Budapestben alig – s azt is tendenciózusan hamis kontextusban – tartalmazta a 60-as éveket jellemző, Magyarországon keletkezett műveket.
A Museum of Modern Art, NY kiadásában 2003-ban megjelent Primary Documents: A Sourcebook for Eastern and Central European Art since the 1950s nem tartalmazza azt az 50-es évek utáni magyarországi művészetet, amely a világtrendekkel szinkron keletkezett, s amelyet tartalmazna abban az esetben, ha a magyar művészettörténészek és kurátorok feladatuknak tekintették volna az 1989-es államcsíny előtt és után a bel- és külföldi szakmai és laikus publikum tájékoztatását. A korszak irányzatainak magyarországi művei nincsenek feldolgozva, értékelve, archiválva, népszerűsítve – ennek következtében csonka és korcs a művészeti köztudat.
A NETRAF* (Tarczali Andrea ápoló, Szőnyi András kompjuter-asszisztens, St.Auby Tamás ügynök) a Pop Art, a Conceptual Art és az Akcionizmus Magyarországon a 60-as években című, kb. 70 művésztől többtucat multiplikát és többszáz művet és dokumentumot tartalmazó multimediális, vetített gyűjteményt a Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeumban bemutatva pótolja az elsikkasztott hiányt.
Kiállítva:
2003. július 15. - augusztus 23., - Ernst Múzeum Dorottya Galériája - Budapest, H;
2004. február 2. - május 2., (SZAMIZDAT - Alternatív kultúrák Közép és Kelet-Európában – a Vorschungsstelle Osteuropa an der Universitat Bremen gyűjteményének kiállítása részeként – A HI2M Szt.Rajkolt) - Millenáris Park – Budapest, H;
2004. március 10. – június 19., (Eintritt Frei) BAWAG Foundation, Bécs, A
2005. június 6 – szeptember 14., MAMCO – Modern és Jelenkori Művészetek Múzeuma, Genf, Ch.
Budapest, 2004. 01. 13.
St.Auby Tamás
(A Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Uniója szuperintendánsa, NETRAF-ügynök)
- - - - - -
* A Neo Szocialista Realista Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Uniója Globális Kontra-Művészettörténet-hamisítók Frontja
“The PI²M contains more than 1100 works (music, film, poetry, prose, painting, sculpture, drawing, photography, etc.) and documents by approximately 70 Hungarian artists'. These artworks – considered by the state as illegal art – formed the local 60s. The NEAR-EAST-EUROPEAN CRISS-CROSS is a quick cross sectional view of the unofficial and semi official art-relations between some socialist countries.” Tamás St. Auby, Superintendent of IPUT (the International Parallel Union Of Telecommunications) and Agent of NETRAF (Neo-Socialist. Realist. IPUT's Global Counter-Arthist.ory-Falsifiers Front) for the PI²M and the CRISS-CROSS. Tamás Török, curator of the CRISS-CROSS. fluxus-east.eu
Musée portable I 2
pop Art, Art Conceptuel,
Actionnisme en Hongrie, 1956-1976
in cycle Mille et trois plateaux, troisième épisode
Configurations / du 7 juin 2005 au 29 août 2005
Dans les années 1960, les propositions de l’avant-garde naissante prennent une ampleur croissante. Le 'Pop art', l’art conceptuel et l’actionnisme deviennent l’expression de la mutation de la tradition iconoclaste. Cette avant-garde apparaît aussi bien dans les démocraties capitalistes répressives / tolérantes que dans les démocraties socialistes répressives / intolérantes – en Tchécoslovaquie, en Yougoslavie, en Union Soviétique, en Pologne, etc. – tout comme en Hongrie. La politique culturelle kitsch, centralisée et romantico-dépressive n’y reconnut pas l’art correspondant à son idéologie originelle, à sa forme contemporaine adéquate – c’est-à-dire le Réalisme Socialiste renouvelé – et entretint une censure artistique spécifique et une police secrète pour éradiquer « le travail de sape culturel impérialiste ». […]
Les premiers signes d’une mutation en Hongrie, à la fin des annés 1950 et au début des années 1960, furent la musique concrète et électronique, la poésie proche du pop, le Rock’n’Roll, le pré-actionnisme. Puis, à partir du milieu des années 1960, les beaux-arts et la poésie conceptuels et à influences pop, l’intermédialité, l’art-non-art, les happenings, actions, concerts fluxus, action-théâtre, action musique, mail-art, etc. Cette époque, qui dure jusqu’en 1976, fait ensuite place au courant Punk, à la 'New Wave', 'Neue Wilde', Néo Géo, Surimpressionnisme, 'Bad Art', 'Appropriation Art' et à toute la complexité torse du Postmodernisme. […]
L’exposition monstre organisée à la Galerie Nationale Hongroise en 1991, sous le titre « Les années soixante – Nouvelles aspirations dans les beaux-arts hongrois », puis l’exposition internationale, plus monstre encore, inaugurée à Vienne en 1999 au Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien, sous le titre « Aspects / Positions – l’art en Europe centrale 1949-1999 », et montrée à Budapest en 2000 au Musée d’Art Contemporain – Musée Ludwig, ne présentaient qu’à peine les créations hongroises caractérisant les années 1960 et, dans tous les cas, de manière tendancieuse, dans un contexte fallacieux. D’autre part, l’ouvrage « Primary Documents : A Sourcebook for Eastern and Central European Art since the 1950s », publié en 2003 par le MoMa de New York ne présentait pas comme il se devait cet art hongrois, né après les années 1950 en synchronie avec les courants mondiaux. Les œuvres hongroises de cette période n’ont pas été traitées, analysées, archivées, popularisées comme elles auraient du l’être, en conséquence de quoi le climat artistique de l’époque s’en est trouvé tronqué et abâtardi.
En présentant dans le cadre du « Musée Portable Intensificateur d’Intelligence » une collection de multiples d’environ soixante-dix artistes ainsi que plusieurs centaines d’œuvres et documents montrés par projection multimédiale, le NETRAF (Front Global des Contre-Faussaires de l’Histoire de l’art de l’Union Internationale Parallèle des Télécommunications Néo-Socialiste Réaliste) — composé de Andrea Tarczali (infirmière), András Szonyi et Tibor Kaszás (assistants-informaticiens), Tamás St. Auby (agent) — replace les faits proscrits par les bureaucrates imbéciles dans le statut artistique et historique qui est le leur.
Tamás St. Auby (superintendant de L'UIPT, agent NETRAF). Budapest, le 13.01.2004.
(Extraits de « Musée portable I2. Pop Art, Conceptual Art, Actionisme en Hongrie dans les années 60 (1956-1976) », publié dans « Diskurs / Magazin für wirtschaft und kultur », février 2004.)
Traduit du hongrois par Miklós Konrád.
© mamco.ch
More info:
Exhibition History blog (by tranzit.hu)
