Katalizátor-projekt / Művészetet mindenkinek – Nyilvános pályázat

screen_shot_2016-02-21_at_8_17_06_pm.pngtranzit.hu évről évre újradefiniált Katalizátor díja az elmúlt időszakban (2014, 2015) díjból pályázattá alakult. Az idei pályázat célja, hogy előmozdítsa azt a folyamatot, amely során a kortárs (képző)művészet mint a kritikai gondolkodás és tanulás egy formája új közegekbe és területekre jut el, ezért a kiírás az utazókiállítás műfajából indul ki. A Katalizátor-projekt pályázatára olyan projektterveket, vagy már megvalósult, de a továbbiakban is folytatható projekteket várunk, amelyek az alábbi szempontok szerint gondolják újra a népművelési, illetve közművelődési gyakorlatból ismert formát, az utazókiállítást, valamint különös gondot fordítanak a képzőművészeti alkotások megértésének elősegítésére, a művészeti üzenet célba juttatására. 
Tovább...

Katalizátor-díj 2014 | Catalyst Award 2014

A tranzit.hu által alapított kortárs képzőművészeti díj jelöltjeinek az archívuma. leírás »

2013-as jelöltek

Ámos Imre és a 20. század - kortárs összművészeti kiállítás
Mi ez? Mi ez?
Nkdesign
Életosztás/ HajléktaLand
Innen kiadó/Zug Magazin
BAGázs Közhasznú Egyesület
Csakazolvassa blog
Valyo - Város és Folyó Csoport
TV meditáció
Kolduló jóga
Virágbolt
Szőke Ferenc "Easter Island" és "Örs vezér" ötletterve
LATARKA mű-VÉSZ Pince
Ludwig-lépcső/Összefogás a Kortárs Művészetért
Gallery8
Bánkitó Fesztivál
Bárdos Lajos Zenei Hetek
SZÍNHÁZ+
Bódvalenke Freskófalu
TWOHEADS project
Atelier Propeller
Városi Ferenc élete és halála
{roma} The contract to sell the ethnicity
Freestyle színház – Jamnastyx
A hullám - ifjúsági musical
Eger a grafikus szemével 1965 és 1985 között
Török Áron munkái
Holokauszt-emlékmű Gyömrőn
Olvasásra szoktatás
Káva Kulturális Műhely: Szobor
Magyar Filmhíradó
Graffiti Művészek
Song-óra - Ráhangolás az Összehangolódásra
Lollipop Factory Budapest
Üvegplafon - meddig terjed a nők szabadsága?
ASZPIK - Alkotói Szombati Piac a Kertben
Horváth András - NAV ügy
Szövetség Kishantosért
Autistic Art
Független Színház Magyarország
Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó
Csakoda
Romakép Műhely
10. Crescendo Nyári Akadémia
ARTPOOL MŰVÉSZETKUTATÓ KÖZPONT a jelen integrál szemlélete (2012-től) INTEGRÁL JELEN GYAKORLATOK
Művelődési Szint (MÜSZI)
BETON - Gondolkodj keményen!
BoH Art project
Orbis Pictus Szellemi Műhely és Alkotótelep
Budapest100
Átlátszó Oktatás blog
Partizán Műterem és Galéria
Pozitív pszichológia sorozat - Schall Eszter
Egyedül 2013
GLOKÁLIS INTEGRÁL
"Szeress"
Tudásgyár
CALTROPe - a zöld csipke
FreeDoc / Fotózás és aktivizmus
Index-link
a KLUB
TEXTperversion
Free Ostástka
magyarhangya
Kinoflow
Mentés Másként
Szivárványerdő projekt
Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégium
Hátsó Kapu
PR csoport
NEMMA (no MMA)
ONE IN ONE : BUDAPEST
Kibékíthetetlen belső alaptulajdonságaink
Fényképésznél voltam
mikro magdolna
Mindenki tud rajzolni művészeti projekt - Barabás Zsófi és Moizer Zsuzsa
TerMINI
Naplóm lapjai
PanoDráma
Szabad Művészek
Átlátás 2.0
Káva Kulturális Műhely: Az emlékezés drámái
A Város Mindenkié (AVM)
Nem Privát Színház
Collective Plant
20 forintos operett
Csipkekészítés továbbéltetése
A város és a lakói
Hunnia csipke
A hiányzó padtárs
SRLY Közösségi Tér
Csipkefesztivál Palócföldön
KLIT - a Radical Queer Affinity Collective projektje
Nőkongresszus - a Női Érdek projektje
Feminista anyakör
"Hangszereljünk!"
Közösségi Méz
Fényújság - közösségi képregény
Mérei Ferenc Szakkollégium
Katalizátor Hálózat
Kultúrgorilla
ART&ME Galéria és Élménytér
A Sirály visszafoglalása
Emberi jogi részvételi slam poetry
Szabad Művészek
BÚÉK - Egy közös film Magyarországról
Vitaszínház - a Kerekasztal Színház projektje
sCULTURE kortárs szobrászati program
Open Doors Hungary
LIFT - Leszbikus Identitások Fesztiválja

 

 

 

2012-es jelöltek

ICA-D
Kedves Csanád zeneszerző
Alkotás útja FM 90.3
Zug Magazin
Innen Független Kiadó
ARTPOOL
PLACCC
MMA kilépett tagjai
ARTplacc - Kortárs Művészeti Fesztivál
FUGA WEB RÁDIÓ
Food not Bombs Budapest
Free Ostástka
Galántai György
Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ)
Schilling Árpád, rendező, a Krétakör művészeti vezetője
Budapest Music Center
Pepita Ofélia Bár
Téreltérítés Munkacsoport
I - DENTITY kiállítás és workshop
Lévay Jenő: Váltótér
Rukkola, az első online közösségi könyvcserélde
Kugler Art Szalon – Roma Művészet mindenek felett
Szigethy Eszter Beyond the Border projektje
Kiss Péter, zongoraművész
Törvényhozói Színház
A marginalitás elméleti és kritikai problémái napjaink művészetében
20 forintos operett/20 Forint Operetta
PH21 - Kortárs Fotográfiai Galéria
Sündörgő mese és szépirodalmi cserepiac
AKKU (Aktív Kulturális Közösségek Uniója)
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Fignár Fesztivál Udvar
Bikesexual
KÉK - Kortárs Építészeti Központ
Strassz
Városkommunikáció
Rododendron Art and Design Shop
Többszörös Orgazmus magyarországi adaptációja
Rhythms of Resistance
Malom Csoport
Bodóczky István
Csillag Ádám
FreeDoc
Csoszó Gabriella
Magyar Fokhagymafront
Nők lázadása
PanoDrama
Nyitott Műhely/Open Workshop
Igor Metropol
Agóra Oktatási Kerekasztal/Agora Education Roundtable
Nem Privát Színház
BUPAP (Budapesti Aszfaltprojekt)
Cökxpôn Ambient Társaság
Bodoni Zsolt
Bélaműhely Sound Art
Grund Kert - Közösségi Kert
Művelődész Szint (MÜSZI)
Tűzraktér
Labor
Budapest100 - százéves épületek nyitott hétvégéje
index-link kiadvány, faliújság, oktatási program
Marom Klub Egyesület Bánkitó Fesztivál, Negyed6Negyed7 Fesztivál
ACAX Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda
András Edit
Gulyás Gábor
hetiBeton
Muzgo
LOFFICE
Tilos Rádió
A város mindenkié
Budapest Pride
Hejettes Szomlyazók
Újlak csoport
Németh Hajnal Lada projekt
Struct.Zine
PR Csoport
FUGA kortárs zenei programja
anBlokk: Közéleti Tudományos Magazin
Sirály
Mécs Miklós
Néma gyerek
Soharóza
No Corruption - social brand
Frisco Kocsma - Kávézó
Szabad művészek
NMA (Farkas Roland, Horváth Tibor, Radics Márk)
Hallgatói Hálózat
Creative Selector
Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató
Koronczi Endre: ikon, m.ikon
Csakoda
2DKREW
Diákok tüntetései
Kultúrgorilla

2011-es jelöltek

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

2010 (1) 2011 (71) 2011egyesület (1) 2012 Katalizátor-díj (41) 2013 (1) 2013 Katalizátor-díj (115) 2013 Katalizátor díj (1) 2015-ös pályázatok (22) 8.kerület (1) adatbázis (7) akció (8) aktivizmus (33) alapítvány (8) animáció (1) archívum (6) autizmus (1) autonómia (2) avantgárd (1) bázisdemokrácia (3) berlin (1) beszélgetések (7) blog (9) budapest (1) civil (1) csipke (2) decentralizáció (5) design (6) diákmozgalom (1) diy (1) dokumentáció (13) dokumentumfilm (1) Eger (1) egyesület (19) együttműködésen alapuló képzőművészeti projekt (4) ellenkultúra (15) előadás (1) előadások (16) előítélet (1) emlékmű (1) építészet (6) érdekképviselet (7) események (8) eseménynaptár (2) eseménysorozat (21) facebook (1) fanzine (2) felolvasás (1) feminizmus (3) fenntarthatóság (1) ferencváros (1) festészet (2) fesztivál (4) film (9) filmklub (1) fogadóiroda (1) folyóirat (5) forprofit (5) fórum (2) fotó (9) freestyle (1) független kiadó (8) galéria (32) gender (8) globalizációkritika (7) grafika (1) gyerek (1) gyömrő (1) hagyomány (3) hajléktalan (2) hírportál (3) holokauszt (1) ifjúság (1) installáció (1) interjú (3) intermédia (12) intézmény (18) JAK (1) jelölés (1) kapolcs (1) Katalizátor-díj (1) Katalizátor-projekt (22) katalizátor2014 (11) katalógus (1) képzőművész (18) képzőművészcsoport (1) képzőművész csoport (10) készségfejlesztés (1) kiadvány (9) kiadványok (21) kiállítás (60) költészet (1) koncert (1) konferencia (1) könyvtár (2) kortárs zene (1) kórus (1) közösség (5) közösségi-kert (1) közösségi műhely (24) közösségi rádió (1) közösségi tér (16) közösségi zeneszerzés (1) köztér (1) kritika (4) kritikai művészet (1) kulturális aktivizmus (2) kulturális emlékezet (1) kurátor (14) kutatás (2) kutató-műhely (1) lakás (1) Ludwig Múzeum (1) miskolc (3) mma (2) MMA (1) műhely (2) műkereskedelem (2) musical (1) műterem (6) művészet (1) művészeti tábor (1) művészetmenedzsment (2) művészettel nevelés (4) művésztelep (2) muzeológia (1) múzeumpedagógia (4) nemzetközi (20) nevelés (1) ngo (26) (1) nonprofit (36) ökológia (5) oktatás (18) online (2) online szolgáltatás (4) önszerveződés (17) összművészet (1) pályáztatás (1) party (6) pedagógia (4) performansz (1) politika (2) public art (9) publikációk (13) queer (1) rádió (2) rádióműsor (3) rajz (1) rap (1) recycling (3) reformpedagógia (2) rezidencia program (1) ritkaság (1) roma (4) slam poetry (1) sport (1) street art (3) személy (52) szentendre (1) színház (15) szobrászat (1) szolgáltatás (7) szövetkezet (2) természet (2) tranzit.hu (1) tüntetés (4) turizmus (1) újrahasznosítás (2) underground (7) urbanisztika (3) város (1) vidék (1) videó (12) vita (2) weboldal (2) workshop (15) zene (4) zsűri (5) {roma} (1)

Miklós Szilárd: Conset

2014.12.16. 12:45 |

katalizátor2014

 

screen_shot_2014-12-16_at_12_40_47.png

Dolgozzunk ki egy kollektív műhelyt, ideiglenes intézményi struktúrával, melyet periodikusan különböző szerzői pozíciók köré építünk. Keressünk magunk között (művészeket), akiknek szerzőiségét intézményi modellként használhatjuk. Induljunk ki a szerzőiségből. Használjuk a szerzőiség különböző formáit, ezek nyilvánosság fényében leírt diskurzusait ideiglenes szervezeti modellekként. Költözzünk be egy szerző “műhelyébe”, hogy onnan dolgozzuk ki a publicitás különböző formáját azoknak a tartalmaknak, amelyeket ott találtunk. Tegyük mindezt a saját nevünkben. Hozzuk létre a lehetőségét annak, hogy a témákat, problemákat, analógiákat melyek felmerülnek benne meg lehessen mutatni kívülről hozott intézményes elkötelezettségeink montázsa által is. Szervezzünk be olyan résztvevőket ezekbe a műhelyekbe, akik a társadalom más területein vannak, és átlósan, indirekt módókon artikulálnák azokat a tartalmakat, amelyeket ily módon kivettünk a szerző kezéből. Közös modellezés tárgyaként próbáljuk megmutatni azokat a problémákat, melyekkel más és más intézmények viszonylatában foglalkoznak emberek.

Mivel az elmúlt 25 év kortárs művészetére jellemző “szerzői intézmények” nehezen ruházhatóak át, kiemelten fontos volna megvizsgálni a szerzőiséget is mint intézményt. Sürgős volna ez a jelenlegi krízis tükrében is, amiben az állam nemhogy befogadná és szétosztaná a szimbolikus tőkét, hanem kirekeszti és bünteti. 

A “conset” egy újonnan képzett szó, melynek jelentését azon intézményesedési verziók közös nevezője adja, melyeket jelölnek vele. Az együtthatás, a dolgok közösségben való meghatározásának egy lehetséges kifejezése, mely a barátságon és a kölcsönösségen alapuló, egymásért való munka modelljét támogatja, ugyanakkor ellentétek szembesítésére is folyamatosan igényt tart.

Szólj hozzá!

Szabó Péter & Szűcs Teri: Community Banking for Art-Workers (CBA)

2014.12.16. 12:42 |

katalizátor2014

Mi CBA?

A művészeti tevékenység hazai, központosított finanszírozása egyre erőteljesebben kívánja a politikai függés állapotába kényszeríteni az alkotókat. A CBA a community banking eszközével szeretné csökkenteni a művészek anyagi kiszolgáltatottságát, ugyanakkor egy autonóm és önjáró finanszírozó rendszert próbál létrehozni. A CBA alaptevékenysége a community banking for art-workers projekt mozgásban tartása, de emellett egyesületként más, kiegészítő tevékenységeket is vállal.

A CBA tevékenységei

- community banking

- jogi-személyi képviselet

- pályázati tanácsadás

- fundraising

- jogilag kérdéses művészeti intervenciók jogi képviselete

- új munkák létrehozásának támogatása

- közösségi műtárgy-management

 

Mit segít a CBA?

A pályázás az alkotói munka időidényes és kiiktathatatlan része, fontosságát elismerjük, amennyiben a pályázatotaz alkotó szabadságát tiszteletben tartó szervezet írja ki. Ezért működésének kezdeti fázisában a CBA olyan művészeket támogat, kik pályázatot kívánnak írni, előkészíteni, és időszakos anyagi stabilitásra van szükségük egy színvonalas anyag előállításához. A pályázatírást befektetésnek tekintjük. A CBA a megírás időszakára a hozzá forduló művészeknek egy max. két hónapi időszakra, egy általános ösztöndíjnak megfelelő összeget kölcsönöz (max. 100.000 Ft). Nem a megélhetést biztosítja, hanem egy időszakot könnyít meg, amelyben a művésznek esélye van szakmai előmenetelének lehetőségein javítani. A visszafizetés módozatai egyénileg alakulnak ki, közös megegyezéssel és bizalommal.

 Hogyan működik a CBA?

A művész jelentkezik a programra, bemutatva azokat a pályázatokat, melyekre szeretne pályázni, és ismertetve a munka-időszakot, melyre a pénz igényelné. A visszafizetésről szóló megállapodásban több opció szerepelhet: egyösszegű fizetés egy későbbi időpontban vagy folytonos részletfizetés megállapodás szerint. Ha a művész részt vesz a programban, a támogatás idejére egy képet kölcsönöz a CBAnak kortárs műtárgy-megörzőjébe.

A kölcsönvett alkotásnak két funkciója van:

- biztosíték a CBA-nak, hogy a kölcsönt a művész visszaadja, ellenkező esetben a munka a CBA tulajdonává válik.

- A szervezet így – ideális esetben – mindig rendelkezik néhány kortárs alkotással, mellyel jelen lehet a szcénában,

promotálva a művészeket és magát a munkákon keresztül. Amennyiben a művész pályázata nem nyer, akkor az összeg minimum 80%-át kell visszafizetnie, vagy a CBA-nak adományoznia a munkáját. Amennyiben nyer, az összeg 100%-át vissza kell fizetnie, és javallott valamennyi adomány is, hogy a community banking alaptőkéje növekedjen. Ennek mértékét nem kívánjuk meghatározni, de minden résztvevőnek jelezzük, hogy adományával tudja tovább éltetni a szervezetet.

Kik hoznak döntéseket a CBA-ban?

A CBA kuratóriummal működik, mely szervezetek delegáltjaiból áll össze. Minden döntést a delegáltak hoznak meg, teljesen függetlenül attól, hogy kit delegál a szervezet. A CBA a következő szervezetekkel kíván együttműködni, és a kuratóriumát felépíteni: tranzit.hu, FKSE, ACAX, Trafó, Intermédia, Kurátorképző, Monitor. Ezen kívül minden egyes döntésen 2 meghívott független szakember is részt vesz, illetve az irodavezető.

Hogyan maradhat fenn hosszú távon a CBA?

A community banking programmal párhuzamosan CBA hosszú távú fenntarthatósági stratégiát dolgoz ki, és mint független szervezet pályázni kíván több (még elérhető) forrásra, melyek kifejezetten a civil szférának biztosítanak lehetőségeket, illetve egyéb művészeti és civil innovációs programokra. E pályázatokkal is a kölcsönözhető alaptőkét kívánjuk növelni, illetve ismertté kívánjuk tenni a finanszírozási modellt és a benne részt vevő művészeket.

 A CBA hosszú távú tervei és egyéb szolgáltatásai

Amennyiben sikerül a kezdeti 2 millió forintos alaptőkét megnövelni, a CBA komolyabb és hosszabb távú alkotói támogatásokat is képes lesz biztosítani, összetett és személyre szabott visszafizetési struktúrával. Ezért a CBA-nak már az indulásakor pályáznia kell saját tőkéjének növelésere. A gyarapodó kortárs gyűjteményben művészeti tőkét és a művészeti jelenlét lehetőségét látjuk. Emellett a CBA mint bejegyzett egyesület partnerként és háttérszervezetként bevonhatóvá válik a vele együttműködő művészek pályázataiban. Mivel támogatni szeretnénk a társadalmi, politikai intervenciót megcélzó alkotásokat, jogi tanácsadást is szeretnénk nyújtani a művészeknek.

Hogyan használnánk fel a 2milliót?

- a (szervezet) bejegyzési költsége (50.000 Ft + adminisztrációs költségek) (2,5%+)

- kezdő támogatási alaptőke: 1.600.000 Ft (két körben kiosztva, tehát 8+8 művész kapja meg az első fél év alatt)

(80%)

- irodavezető (egyben pályázatíró és projekt-szervező) munkadíja a projekt kezdeti szakaszában (4 hónap) 50.000

Ft havi nettó. (10%), majd a mindenkori közmunka bérezésben fog részesülni.

- pályázati kampány megszervezése, produkciója: maximum 50.000Ft (2,5%-)

- Biztonsági alap, mely kezdeti elakadás esetén kisegítheti a költségvetést (kb. 100 ezer Ft) (5%)

Szólj hozzá!

Beöthy Balázs-Keserue Zsolt: Barátok szobái

2014.12.16. 12:35 |

katalizátor2014


megvalósítás műfaja, illetve formája: lakáskiállítások hálózata

alulról építkező, diszpécser által koordinált szerveződés, sok városban, keresztül-kasul

költségvetési keret: ötven részre osztva


Szólj hozzá!

KATALIZÁTOR DÍJ 2014: 2.000.000 Ft a szakmai minimumért

2014.12.16. 12:29 |

A Katalizátor-díj idén teljesen átalakul! Itt az alkalom, hogy te mondd meg, mire költse a tranzit.hu a Katalizátor-díj költségvetését!

10433113_869667409733533_7110925809231146813_n.jpg

Szólj hozzá!

A zsűri bemutatkozik 5. – Székely Katalin

2014.02.05. 10:57 |

zsűri Ludwig Múzeum 2013 Katalizátor-díj

szkati.jpg





Elutasítottam a művészetet… Hadd szögezzem le, soha eszembe nem jutott volna ilyesmi, ha indiaiként növök fel Indiában. Abban a kultúrában, onnan belülről, az ember nem kételkedne abban, hogy a ’művészetnek’ létfontosságú céljai vannak, és képes azt nyújtani, amit ígért. Soha nem gondoltam volna rá, ha nem az avantgárdon edződöm.”

Henry Flynt

 

 


2008 és 2013 között a Ludwig Múzeumban dolgoztam, azóta független kurátorként és művészettörténészként működöm. Felmerül persze, hogy mennyire lehet függetlennek lenni egy olyan művészeti és társadalmi közegben, amely a függetlenséget és az önállóságot mindig alárendeli a szekértábor-logikának, a társadalmi párbeszédet pedig az ellenfél szisztematikus lealázását célzó retorikai alakzatoknak. Milyen felkérést fogadjak el vagy utasítsak éppen vissza, kikkel működjem együtt a saját projektjeimben: minden egyes döntésemmel állást kell foglalnom. Mindennek önmagán túlmutató értelme és célja lesz ebben a társadalomban, amely egyrészt végtelenül polarizált, másrészt önmagába zárkózó: egymással nem, vagy alig érintkező, egymással nem kommunikáló halmazokból és egyedekből épül fel. Függetlenként ezek a döntések csak magamért beszélnek, ám súlyuk éppen ezért megsokszorozódik. Pragmatikus megfontolások ütköznek morális dilemmákkal, észérvek érzelmi preferenciákkal, egzisztenciális kérdések az integritás megőrzésének vágyával. A szavakon való lovaglás hiábavalósága a fogalmi tisztánlátás szükségszerűségével. Az efféle tépelődés közepette gyakran csak arra nem jut idő, hogy az ember végiggondolja, mi is az, amit csinál. Azaz, hogy mit is jelent a kortárs művészet és milyen kapcsolata lehet az élettel, hogy milyen hatása van vagy lehet arra a társadalomra, amelyben működik.

Szólj hozzá!

A zsűri bemutatkozik 4. – Birkás Ákos

2014.01.30. 20:00 |

politika avantgárd zsűri 2013 Katalizátor-díj társadalmilag elkötelezett művészet

Birkas_Akos (1).jpg

 

 

A zsűrizést azért vállaltam, mert nagyon érdekel, amit nálam fiatalabbak csinálnak, pláne amióta hozzám képest a „fiatalabbak” az abszolút és túlnyomó többség. Tetszett, hogy a díj odaítélése nem a nálunk szokásos módon zajlik, és kíváncsi vagyok, ez majd hogyan működik. A mércét illetően: nem hiszek abszolút mércékben, inkább az érzékenységben. A zsűrizés egyébként nem szokott szép munka lenni, ha azt mondjuk, a zsűror általában elefánt a porcelánboltban, akkor túl finoman fejeztük ki magunkat. De ellenállhatatlanul kíváncsi vagyok a porcelánboltra. Szóval kíváncsiságból vállaltam. 

 


A TÁRSADALMI ELKÖTELEZETTSÉGŰ MŰVÉSZETRŐL

Néhány elvi megállapítást szeretnék tenni, kísérletképpen és vitaalapnak. Alapvetően két kérdést kéne megnézni a társadalmi elkötelezettségű művészettel kapcsolatban:

1. Hogy áll a társadalmi elkötelezettségű művészet (továbbiakban t.e.m.) a társadalommal?
2. Hogy áll a t.e.m. a művészettel?

Szólj hozzá!

LIFT - Leszbikus Identitások Fesztiválja

2014.01.25. 08:49 | motor

2013 Katalizátor-díj

A műfajában és tematikájában hiánypótló fesztivál célja, hogy kreatív alkotásokon és tematikus beszélgetéseken keresztül segítse elő a láthatóbbá válást, és oldja a leszbikusságot érintő sztereotípiákat. A 2005-ben indult és 2007 óta évenként megrendezett rendezvény inspiráló és befogadó teret biztosít, ahol filmes, képzőművészeti, zenei, irodalmi és kreatív programokon keresztül mutatkozhat meg a leszbikus-biszexuális-transz-queer identitások sokszínűsége, valamint workshopok és kerekasztal-beszélgetések zajlanak a legkülönbözőbb, LBTQ nőket érintő témákban.

lift.jpg
Ádám Anna: Every body © a 8. LIFT díjnyertes pályázatai

Szólj hozzá!

Open Doors Hungary

2014.01.23. 15:35 | művészet

design építészet 2013 Katalizátor-díj

Az Open Doors Hungary egy olyan művészeti projekt, amely az országba felnőtt kísérő nélkül érkezett menekült és menedékkérő fiatalok számára állít komplex programot a vizuális kommunikáció, az építészet és a design eszközeivel. Programunk célja, hogy a menekült fiatalok sikerrel illeszkedjenek be a magyar társadalomba, önkifejezési eszközeik és minőségi kapcsolataik fejlődjenek.

A tevékenység során a fiatalok maguk is a tervezési folyamat részeseivé válnak, az ő döntéseik nyomán születik meg a végeredmény. A “design”, mint problémamegoldó módszer ezáltal modellt állíthat más problémák megoldására is. A problémafelvetés, tervezés, kivitelezés munkafolyamata arra tanítja a résztvevőket, hogy a felvetett problémák megfelelő eszközök segítségével megoldhatóak. Hosszútávú célunk, hogy a tevékenység nyomán a menekült fiatalok ne csupán passzív elszenvedői, hanem aktív résztvevői legyenek társadalmunk kulcstevékenységeinek. Az eddigi egy év során közösen felújítottuk közösségi terüket, létrehoztunk egy multifunkcionális képi kommunikációs játékot, illetve egy elhagyatott medencét kerti mozivá és kültéri közösségi térré alakítottunk. Ezeket különböző programok során valósítottuk meg, tartottunk már intenzív workshopot, nyári alkotótábort és egynapos interkulturális rendezvényt is.

openhouse1403435_243084752513844_578811065_o.jpgAz Open Doors csapata

Szólj hozzá!

sCULTURE kortárs szobrászati program

2014.01.23. 15:24 | művészet

szobrászat 2013 Katalizátor-díj

A sCULTURE alapvetően arról szól, hogy a kortárs szobrászatot fókuszba hozzuk, egyúttal lehetőséget adva a művészeknek a nagy nyilvánosság előtt történő megmutatkozásra. A tavalyi (első ilyen) megmozduláson három ország 60 művészének közel 80 alkotása szerepelt. Az Art Market Budapest (meghatározó hazai) kortárs művészeti vásár ideje alatt a Millenáris parkban egy esténként gyönyörűen kivilágított, változatos szoborparkot hoztunk létre, és bent, a csarnokok standokon kívüli szabad helyeit kihasználva is alkotásokat helyeztünk el.

Az év elején egy ötletből elindított nonprofit projekthez sikerült szponzorokat szerezni, ezzel együtt a szobrászok áldozatos munkája nélkül nem valósulhatott volna meg. A rendezvény szakmai és közönségsikerrel zárult . (A pilotprojekt eredményességének köszönhetően 2014-ben a sCULTURE már az Art Market Budapest kortárs művészeti vásár alapprogramjának a része - folytatjuk!)

sozbor1599288_424146051054839_1649280555_o.jpgSzobrok a Millenáris parkban © facebook

Szólj hozzá!

Vitaszínház - a Kerekasztal Színház projektje

2014.01.23. 15:12 | művészet

vita színház 2013 Katalizátor-díj

A Kerekasztal az interaktív színházi események sorában új műfajt teremtett: a vitaszínházat.
A nézőtér két, egymással szemben lévő részből áll. A színészek és a moderátor jelenetekkel és hozzájuk kapcsolódó, a társadalmat megosztó kérdésekkel provokálják a néző-résztvevőket, akiknek aszerint kell helyet választaniuk a nézőtéren, hogy melyik táborral értenek egyet. Ezt követően indul a moderált vita, melyben az elhangzó érvek alapján bárki megváltoztathatja a véleményét és ennek következtében a helyét is.
Az események fontos sajátossága, hogy a közvéleményt foglalkoztató, fontos társadalmi kérdéseket járnak körül. A színház nem illusztráció, hanem a kérdést árnyaló, a fejünkben lévő sztereotípiákhoz képest, a problémát új megvilágításba helyező szituációt mutat be.



Vitaszínház © youtube

Szólj hozzá!

BÚÉK - Egy közös film Magyarországról

2014.01.23. 14:56 | művészet

közösség film 2013 Katalizátor-díj

A BÚÉK egy egész estés, közösségi dokumentumfilm, amely Magyarország egyetlen napját, 2013-14 szilveszterét dolgozza fel. Az év utolsó napja felfokozott, mindenkit megmozgató esemény, amely jól láthatóvá teszi a különböző társadalmi csoportok, korosztályok, szubkultúrák sajátosságait. Ez az a pillanat, amikor a régi hiedelmek és hagyományok összeolvadnak a fogyasztói társadalom modernkori rituáléival. Van, akinek az év legnagyobb buliját jelenti, másokat hidegen hagy, de ez az éjszaka mindenki számára kézzel foghatóvá teszi az idő múlását. Összegezzük és értékeljük az elmúlt év eseményeit, a változásban bízva várjuk az új évet.

BUÉK © youtube

Szólj hozzá!

Kritikus tömeg: beszámoló a 2013-as Katalizátor-díj Nyitott Fórumáról

2014.01.23. 11:16 |

fórum kritikai művészet 2013 Katalizátor-díj társadalmilag elkötelezett művészet

tranzit.hu által meghirdetett Katalizátor-díjra idén összesen 134 projektet jelöltek. A társadalmilag elkötelezett művészeti projektek számára kiírt Művészet kategóriában 64, az ilyen kezdeményezéseket „mozgató” Motor kategóriában pedig 70 jelölés érkezett. Január 17-én pénteken Nyitott Fórumot tartottunk a MÜSZI-ben, hogy a megjelent művészek, művészeti hallgatók, kulturális szakemberek és társadalomtudósok segítségével kialakítsuk a 2013-as Katalizátor-díj Művészet kategóriájának szempontrendszerét. A fórum által kialakított szempontrendszer alapján  a szintén a megjelentek által delegált  előválogatók a mai napon fogják kiválasztani azt a négy projektet, amelyek a leginkább megfelelnek a pénteken kialakított szempontrendszernek. A Művészet kategóriában továbbjutó négy jelölt közülFebruár 9-én a Trafóban tartott Díjátadón a zsűri választja ki a győztest.

Nyitott Fórum, 18.JPG

Szólj hozzá!

Katalizátor Hálózat

2014.01.23. 01:13 | művészet

2013 Katalizátor-díj

A Katalizátor Hálózat  egy 2013 februárjában alakult kezdeményezés a mélyszegénység elleni küzdő civil aktivisták és csoportok összefogására. Egyetemi tanárok és hallgatók által szervezett informális találkozók, melyek célja az információ-, tapasztalatcsere és közös cselekvés. 

A hálózat célja, hogy elősegítse a cigányság társadalmi integrációja és a mélyszegénység csökkentése érdekében munkálkodó állami, egyházi, civil és piaci szervezetek, illetve programok közötti párbeszéd és tartós együttműködés kialakulását, a párhuzamos tevékenységek hálózatba rendeződését. A KH arra törekszik, hogy a fenti alapcélok elérése érdekében (1) közvetítsen az eltérő tudásterületek, szakmai protokollok és ideológiák között; (2) pozitív utópiákat fogalmazzon meg; (3) fórumot biztosítson a jó példák megismertetéséhez és láthatóbbá tételéhez; (4) elősegítse rendszerezett információk megosztását szolgáló adatbázisok létrehozását. (katalizatorhalozat.hu)

a projekt weboldala

Szólj hozzá!

Mérei Ferenc Szakkollégium

2014.01.23. 01:06 | motor

2013 Katalizátor-díj

A Mérei Ferenc Szakkollégium egy olyan, elsősorban egyetemi hallgatók által létrehozott tudományos-kulturális szervezet, amely fő profilját a stabil elméleti háttérre alapozott művészet- és társadalomkritika adja. A szakkollégiumot két és fél éves működése alatt mind rendes féléves körei, mind a tagok által szervezett, szélesebb közönséget is megcélzó beszélgetései tekintetében a gondolkodó, kritikai megközelítés jellemzi.

mérei_2.jpg
Mérei Ferenc © merei.elte.hu

Szólj hozzá!

Fényújság - közösségi képregény

2014.01.23. 00:45 | művészet

2013 Katalizátor-díj

A Fényújság a Negyed6Negyed7 fesztivál idején, november 27. és december 4. között zajló játék és közösségi akció volt a Rácskert dob utcai falán. A játékkal arra tettünk kísérletet, hogy az egymást nem felétlenül ismerő résztvevők megalkossák saját utcai történetüket. Kíváncsiak voltunk arra, hogy (együtt) tud-e működni egy ilyen ad hoc közösség, hogyan és mit tud létrehozni a játék keretein belül. Az esemény helyszínének megválasztásakor fontosnak tartottuk, hogy egy olyan utcai falon jöhessen létre a képregény, amelyen a játék végeztével is ottmaradhat. Szerettük volna, hogy a résztvevők olyan valódi, köztéri alkotásban vegyenek részt, amelynek tétje van, hiszen nyoma marad az utcán. Ezeket a szempontokat figyelembe véve kerülhetett végül a Fényújság a Rácskert falára.

fényújság2.jpg
fényújság © a Fényújság facebook-oldala

A játék kereteit annyiban határoztuk meg, hogy a képregénykockákat mi festettük fel a közel 22 m2-es felületre, illetve hogy a képregény műfajaként a klasszikus kollázs technikát jelöltük meg, ezen belül is hírlapok, újságok, magazinok, szóróanyagok, folyóiratok hangsúlyos használatát. Fontosnak tartottuk, hogy a játékban újrahasznosítással dolgozzunk, ezért is esett választásunk az utóbbiakra.

A játékot megelőzően rengeteg nyomtatott sajtóanyagot gyűjtöttünk, s egy előesemény során az ott résztvevőkkel egy induló adagnyi karaktert, szöveget, tárgyat, helyszínt ki is vágtunk. Így tehát a játék résztvevői az újságokból, plakátokról, szóróanyagokból előre kiollózott gyűjteményből is válogathattak, de maguk is vághattak ki, vagy hozhattak újabb elemeket. A kollázsképek és a hozzájuk tartozó szövegek megalkotása is a fantáziára volt bízva, szabadon kapcsolatba lehetett lépni a körülölelő képregénykockákkal, eképpen járulva hozzá a közös történethez. Ez idővel meg is történt: az eleinte sok esetben különálló karaktereket egy idő után elkezdték szöveggel, vagy egyéb elemekkel összekötni a játékosok, reagáltak, reflektáltak egymás felragasztott figuráira, alkotására.

A Fényújság lehetőséget adott a résztvevőknek arra, hogy köztéri, közös alkotásban, egy falon zajló diskurzusban vehessenek részt, hogy sajátos, alternatív módon véleményt nyilvánítsanak, alkossanak, nyomot hagyhassanak. A képregény végül egy olyan alternatív trash-valóságot tükröző felületként állt össze az urbánus környezetben, ami egy organikusan felépülő, esztétikailag, de közösségi akcióként is értelmezhető 'falregénnyé' vált. A résztvevők főleg ironikus, társadalomkritikai mozzanatokat fogalmaztak meg vizuálisan, ahol az aktuálpolitikát is gyakran érintették.

a fényújság facebook-oldala

Szólj hozzá!

Közösségi Méz

2014.01.23. 00:29 | művészet

2013 Katalizátor-díj

A Közösségi Méz program a német finger termelői-művészeti kolletktíva koncepciója alapján és velük együttműködésben valósult meg 2013 nyarán Budapesten. A projekt kettős - egyfelől társadalmi-közösségi, másfelől művészeti - célkitűzéssel indult. A Közösségi Méz részeként jött létre Budapest első közösségi városi méhészete a Műcsarnok hátsó teraszán, amelyet három hónapon át az ún. vegyes méhészcsoport gondozott egy helyi méhész vezetésével.

Szólj hozzá!

Kultúrgorilla

2014.01.22. 15:33 | művészet

design fenntarthatóság 2013 Katalizátor-díj

Designprogramjainkkal olyan életmód formákat népszerűsítünk, amelyek a fenntarthatóság és a nagyvárosi létezés metszéspontjában is működnek. Úgy véljük, hogy az élhető nagyváros kihívásaira a design képes választ adni, és célunk, hogy ezeket a válaszokat a város lakóival, közösségünkkel megosszuk. Kreatív designmenedzser csapatunkat 2010-ben alapítottuk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Saját és megbízásos alapon megvalósuló projektjeink főként a társadalmi, gazdasági és ökológiai fenntarthatóság gondolatát, az élhető nagyváros alternatíváit közvetítik az építészet és a design eszközeivel. Működésünk során partnereinkkel közösen alakítjuk ki a projektek koncepcióját és stratégiáját, amelyek megvalósítását teljes körűen menedzseljük. For-profit tevékenységük mellett néhány általunk választott kezdeményezésben önkéntesként is részt veszünk.

Szólj hozzá!

ART&ME Galéria és Élménytér

2014.01.22. 15:24 | motor

galéria műkereskedelem 2013 Katalizátor-díj

Az ART&ME Galéria és Élménytér küldetése, hogy bevigye a képzőművészetet az otthonok és munkahelyek falai közé, közvetlen kapcsolatot teremtsen a képzőművész és a vásárló között, élménnyé téve a mecenatúrát képzőművészeti programok szervezésével úgy, hogy a művészeket nemcsak képeiket értékesítő alkotóként, hanem szolgáltatóként is bekapcsolja a folyamatba. Célunk gyermekeik művészeti fejlesztésén keresztül megszólítani és művészetfogyasztóvá tenni a potenciális vevőkört, innovatív csatornákon keresztül és kiállítás-szervezési módszerekkel értékesíteni a hátrányos helyzetű művészek alkotásait. Felhívjuk a figyelmet a képzőművészet eszköztárára mint kompetenciafejlesztő arzenálra, art coaching és szervezetfejlesztési szolgáltatásainkban a művészek aktív szerephez jutnak.

1010468_213592182160440_439883284_n.jpg

forrás: Facebook

Szólj hozzá!

„A Sirály visszafoglalása”

2014.01.22. 15:10 | motor

aktivizmus közösségi tér közösségi műhely 2013 Katalizátor-díj

2013 tavaszán a Fővárosi Önkormányzat úgy döntött, hogy beszántja és sóval hinti be, a Tűzraktér bezárása, illetve a Fogasház művészeti, befogadó jellegének megszűnése után, az egyedül maradt hatodik kerületi kulturális és társadalmi központot, a SIRÁLYT.

Szólj hozzá!

Emberi jogi részvételi slam poetry

2014.01.22. 15:06 |

művészet 2013 Katalizátor díj

A projekt egyéni és csoportos, sokszor a közönséget is bevonó, emberi jogi témájú slam poetry előadások folyamatosan bővülő sorozata. Az események részvételtől függően épülnek egymásra, és mindegyik esemény alkalom arra, hogy sokszor a jelenlévőket is bevonva, emberi jogi kérdések fontosságára lehessen felhívni a figyelmet, a velük való foglalkozásban való részvételre inspirálva.

slam1.jpg

részvételi slam a szegregáció ellen, Horváth Kristóf és Molnár Péter © Molnár Péter facebook-oldala

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása