For English, please scroll down
(Budapest, 1984-1992) A Hejettes Szomlyazókat Beöthy Balázs, Danka Attila, Elek István (KADA), Fekete Balázs, Kardos Péter, Nagy Attila, Várnagy Tibor, Vidákovich István alkotta. Néhányan Somogyi Győző rajzszakkörébe jártak, ott fogant meg bennük a közös alkotás gondolata.
1984-es manifesztumukban az intézményekkel szembenálló, tekintélyellenes, spontán, ötletszerű művészet mellett szálltak síkra. A közös festést, szobrászkodást, „akciózást” és zenélést elsősorban unaloműző időtöltésnek tekintették. Az 1980-as évek első felében együttműködtek a CSNFM (később » Titanic Társaság) tagjaival, a Platón barlangjában szerveztek közös programokat és előadóesteket. 1989-es második kiáltványukban a harsány groteszket felváltó lágy melankóliával konstatálták, hogy betagozódtak az intézményes művészetbe. Valószínűleg ez vezetett néhány évvel későbbi feloszlásukhoz is. Tevékenységükben a műfaji sokszínűség ad hoc stíluspluralizmussal párosult.
Művészetük kapcsolatba hozható a dadával, a szürrealizmussal, az art brut-vel, és a fluxussal is. Egyfajta recycling artot műveltek. Munkácsy Siralomházát például rozsdás vasból és szalmából alkották újra, a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben c. alkotásukról pedig a csoport illusztris tagjai néznek vissza. Az hommage-ok és újrafogalmazások mellett nonkonformizmusukból eredően a polgárpukkasztó témákhoz is vonzódtak.
Helyettes Szomlyazók: O.T. - Hannover, 1990 by ligetgallery
Substitute Thirsters
(Budapest, 1984-1992) Substitute Thirsters was composed of Balázs Beöthy, Attila Danka, István Elek (KADA), Balázs Fekete, Péter Kardos, Attila Nagy, Tibor Várnagy, and István Vidákovich.
The idea of working together was conceived by some of the members, who were attending the drawing circle of Győző Somogyi. In their 1984 manifesto, they advocated for art that was spontaneous and stood against institutions and authority. They regarded painting, sculpting, as well as “action” and music making primarily as a recipe against boredom. In the early 1980s, they collaborated with members of CSNFM (later: Titanic Society), organizing joint programs and evening performances in Plato’s Cave. In their second manifesto, published in 1989, they stated – with their once stridently grotesque approach giving way to soft melancholy – that they have joined the ranks of institutionalized art. This was probably what led to the dissolution of the group a few years later. Their activity mixed multiple genres with an ad hoc pluralism of styles. Their art can be brought into connection with Dadaism, Surrealism, Art Brut and Fluxus. They engaged in a kind of recycling art. For instance, they recreated Munkácsy’s Condemned Cell using rusty pieces of iron and straw. From their work entitled Zrínyi and Frangepán in the Prison of Bécsújhely¸ we see the illustrious members of the group looking back at us. In addition to their re-articulations and gestures of homage, as a result of their nonconformist attitude, they were also rather attracted to épater la bourgeoisie-themes.